Úgy látszik, hogy Érdliget már más időzónába esik. A vonatpótló sofőrje meg szimplán tuskó volt....


Tisztelt Cég!

A tegnapi nap (11.20.) délutánján (indulás: Déli, 15.15), a Budapestről Érdliget felé hazafelé tartva páromat leszállították Nagytétény-Érdliget állomáson a vonatról egy állítólagos baleset miatt-onnan vonatpótló busszal vitték tovább az utasokat. Nos, ez maga volt a Balkán: a sofőrnek ötlete nem volt, h merre kell menni, nem állt szándékában „valahol Érdligeten” megállni (mikor ezt több utas „kérésére” végül mégis megtette akkor is hozzáfűzte:”ilyen kör csak egyszer van ám…”).

Majd ma reggel, hogy a sztrájkjukat elkerülje, hajnalban elindult dolgozni, h az Érdligeten 5.49-kor megálló/induló vonattal még be tudjon jutni Budapestre- meglepődve tapasztalta, h már ez a vonat sem jött! Ennek okáról az újdonatúj megállóhelyen sem kihangosító útján sem a digitális információs táblán nem adtak tájékoztatást.

Ma munka után délután igyekezett volna haza de délután 3-kor még egy kihalt Déli pályaudvart talált ahonnan valamiért még mindig nem indultak a vonatok: nem késve, összevissza mentek-hanem, nem indultak. Elment az információhoz (egyetlenegy információs pult volt nyitva, óriási sorral előtte..) ahonnan megtudta 14.45-kor, hogy az első vonat ami megáll Érdligeten az 15.35-kor fog elindulni. Arra a kérdésre, hogy várható-e a tegnapi naphoz hasonló sínylődés a vonatpótlón azt a választ kapta: őt ne kérdezze, ő nem tudja…

Sebaj. Mégis csak a XXI. század ez, mivel én netközelben voltam megnéztem a Mávinform oldalát mit ír erről a balesetről vagy felújításról vagy bármiről (hiszen, hogy mi arról fogalmam se lehet, honnan is lehetne…). Nos: semmi konkrétum, dátum, semmi! Akkor, nosza, elő a mobilt, felhívta a Máv Direkt-et ahol közölték vele: az informátorhölgy „tudomása szerint” már elhárult az akadály Nagytétény-Diósdnál.

Talán senki nem lepődik meg rajta: nem hárult el…

Viszont, lássuk be van azért következetesség is a világon, még a MÁV világában is, ugyanis a tegnapi buszsofőr fenyegetőzése nem volt alaptalan: ma már tényleg nem volt esély arra, hogy Érdligeten megálljon az a vonatpótló ami egy olyan vonatot pótolt ami viszont megállt volna ott... A buszok az érdi buszpályaudvarra vitték be az utasokat-ami Érd alsó állomás, és nem Érd felső, vasútnyelven: az a fehérvári és nem a pécsi(pusztaszabolcsi) vonal-tehát, aki továbbutazott annak séta, aki meg Érdligetre az vagy vett jegyet még a Volánbuszra, hogy visszavigye Ligetre vagy szól a párjának, hogy ugyan, menjen már érte autóval… 

És akkor, a kérdéseim a következőek:

  1. Miért nem mondják be a Déli pályaudvaron, hogy az utazóközönség mire számíthat útja során (se tegnap se ma)?
  2. Milyen alapon viselkedik a leírtak szerint a vonatpótló-busz sofőrje?
  3. Miért nem jött ma reggel az 5.49-es vonat?
  4. Miért nem tájékoztatták erről hangosbeszélőn vagy a digitális táblán az utasokat?
  5. Ha azért nem jött a vonat ami miatt a pótlóbuszokra is szükség volt (ami ugye rejtély, hogy miért is van…) akkor miért nem jött busz?
  6. Miért nem tud hitelt érdemlő tájékoztatást adni a Déli pályaudvar informátora?
  7. Miért vezeti félre tudatlanságából fakadóan a Máv Direkt informátora a hozzáfordulót?
  8. Miért nem jelzi a Mávinform internetes oldala a Nagytétény-Diósd közelében történteket?
  9. Mi szükség van Önökre, de tényleg? Mivel illene szolidárisnak lennem?
  10. Mivel korábbi panaszomra nem sikerül válaszolni, ide is beírom állandó jellegű kérdésem: hogyan lehetséges az, hogy egy vonat a menetrendben jelzett időpontnál KORÁBBAN elmegy egy megállóból? Nem egyszer, nem kétszer, nem mindig ugyanaz: többször, összevissza, rendszeresen. Hogyan lehetséges ez?

Ami még fontos: alapos, részletekbe menő választ várok! Még egyszer: tehát, VÁLASZT várok a kérdéseimre! Vagyis, nem úgy, mint eddigi két reklámációm esetén, amikor az egyikre majd’ egy hónappal később, míg a másikra a mai napig nem érkezett válasz…

Mint a címlistából látják, levelem elküldöm az index.hu MÁV-blogjának is. Hátha együtt többre megyünk. 

Viszlát.

Sz. G.

 

2007-11-21

A bejegyzés trackback címe:

https://mavsztrajk.blog.hu/api/trackback/id/tr60237858

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

winston01 2007.11.22. 10:47:20

2. Milyen alapon viselkedik a leírtak szerint a vonatpótló-busz sofőrje?

"Tisztelt utasunk!

A vonatpótló autóbuszokat cégünk egyik alvállalkozója üzemelteti, így az esetlegesen felmerülő problémák nem tartoznak cégünk illetőségi körébe."

Bari6 2007.11.22. 11:08:36

bruhahahaha....érdekes, semmi nem tartozik a MÁV-Start Zrt.-hez, ez egyre viccesebb...
Nem tartozik rájuk a sztrájk, mert azt a szakszervezet csinálja, a bármi féle műszaki munkálatokat sem MÁV dolgozók csinálják, hanem külsősök...és még a vonatpotló buszsofőrk sem...akkor mi a ......-ért van a MÁV?????
Azt csinálnak, amit akarnak és minden féle felelősség alól kivonják magukat...
Nevetséges.....

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2007.11.22. 11:10:31

Gyerekek, ne hagyjátok magatokat olyan könnyen lerázni!

0:

30 napon túli nemválaszolás esetén a macerás, de működő eljárás: tértivevényes levél a területi igazgatóságnak + a fogyasztóvédelemnek (feltűntetve a MÁV-nak küldött példányon is), a panaszlap fénymásolatával, felszólítva 8 napon túli válaszolásra + költségeid összegzése és felszólítás, h a pénzt utalják át XXX számlára. Nekem bejött, eddig kétszer.

2:

"Tisztelt winston01!
A jegy megváltásakor a MÁV ZRt-vel kerültem szerződéses viszonyba. Az alvállalkozóval kötött szerződésük részletei engem nem foglalkoztatnak, azonban elvárom érvényes szerződésünk teljesítését. Mivel ez nem történt meg, engem N Ft kár ért, melynek megtérítését kérem. Az összeget a B banknál vezetett XXX számlára utalhatják át 8 napon belül. Ellenkező esetben az eddigi és további költségeim megtérítése érdekében a megfelelő jogi lépéseket megteszem. Köszönettel: Sz.G."

petya.bacsi 2007.11.22. 13:19:56

Comandante en Jefe: Ez tényleg működik? Nekem pl. bérletem van, és ott verhetem az asztalt, nem kapok semmit (max. agyvérzést).
Ma reggel a szóvivő is azt mondta, hogy az utasnak kell bebizonyítania, hogy kár érte, ők kivizsgálják, és döntenek.
Hogy bizonyítom be azt, hogy minden egyes késéskor, pl. 30-60 perces késéskor engem és több ezer más utastársamat kár ér? "Az idő pénz" bölcsesség nem hiszem, hogy elegendő bizonyíték. :(

Itt is látszik, hogy a MÁV-val hiába kötsz úgymond "szerződést" a bérlet vagy jegy vásárlásakor, ők felrúgják folyamatosan ezt a virtuális szerződést a késésekkel, persze ezt aranyos fogalmakkal és másra mutogatással megmagyarázzák (más szolgáltatóknál valamilyen módon kompenzálják az ügyfelet, a MÁV nem. Ezért kellene tényleg egy utasokból álló utasok érdekvédelmi szervezete, ami állandóan verné az asztalt. Mert amíg ez nincs, addig a MÁV mindent kimagyaráz, és az utasnak sosincs igaza, és sosem éri kár)...

Bari6 2007.11.22. 14:41:37

petya.bacsi

Én is tanusíthatom,h ha kitartó vagy kapsz visszatérítést, én a héten vettem át a 900 ft-os utazási utalványt,amiért reklamáltam és a nekik címzett második e-mailt cc-tem az RTL Klub Fókuszának.
Rá pár órára jött is a válasz e-mail,h kompenzálást kapok, de többször arra a problémámra már nem kapok :o(

Üdv.,Bari6

petya.bacsi 2007.11.22. 14:49:29

Bari6, köszi a választ. Ezek szerint a nyilvánosság meghozza ebben az esetben is az eredményt?

Na, legközelebbi esetnél megy a Fókusznak is a levél. :) Köszi a tippet.

Bari6 2007.11.22. 15:25:05

petya.bacsi

Igazából nem tudom,h ennek köszönhetem.e, de az elküldött levél után kb. 2 órával kaptam a kompenzálós levelet.
Egy kis morzsázgatáshoz elküldöm a levelezéseimet :o)

Első levelem:

-- Eredeti üzenet --

Tisztelt Buj Emese!

Sajnálattal olvastuk és hallottuk a hírekben,h holnap reggel 6-8 óra között sztrájkolnak a mozdonyvezetők!
Az alábbi közleményt olvasva: www.fn.hu/belfold/0710/mav_sztrajk_visszavaltjak_jegyeket_174660.php türelemmel várjuk azt a közleményt is, miszerint nem csak az IC, nemzetközi....jegyek árait térítik meg,hanem a bérletek árát is!!!!
Nem tudom,h hogy engedhetik ezt meg maguknak, megvesszük a bérleteket, ami 30 km-re 18000 Ft és amikor a kedves mozdonyvezetők úgy döntenek,h nem dolgoznak,a bérlettel utazók oldják meg azt a problémát,h bejussanak dolgozni..... ki fizeti ki nekünk a busz vagy autó költségét???, a munkahelyi késésről már ne is beszéljünk,hisz a buszok is telelesznek azokkal az utasokkal,akik nem vonattal utaznak majd!

Szóval, várom gyors válaszát,h a holnapi utazásunkat ki és hogy fogja megtéríteni! A legjobb ilyen esetekben az lenne,ha a buszra a vonatbérlettel is felszállhatnánk, bár gondolom a nagyokos MÁVosok fejében ez meg sem fordul, hisz nem ők veszik a bérleteket és nem ők utaznak a kritikán aluli szolgáltatással.

Várom mielöbbi válaszát!

Üdvözlettel:

Második levelem, ami már a Fókusznak is ment:

Tisztelt Buj Emese!

Mivel előző levelemre választ nem kaptam, most bátorkodtam még 1x írni... ill. másolatban elküldeni az RTL Klub FÓKUSZ szerkesztőjének, hátha érdekel valakit az,hogy az emberek milyen körülmények között utaznak a vonatokon...

Tisztelt Fókusz szerkesztőség!

Gondoltam elküldöm Önöknek is a MÁV-Start Zrt.-vel folytatott levelezésemet...(nem az első)

Igazából nem csak a sztájk miatt fordult meg a fejemben,hogy írok, hanem azért is,mert felháborító,hogy a MÁV-Start Zrt. azt csinál amit akar a mi pénzünkből....
Százhalobattáról utazok minden nap a Déli-pályaudvarig, ez 30 km, aminek a havi díjja 18.000 Ft.
Ezért a 18.000 Ft-ért tulajdonképpen semmit nem kapunk. Vagyis kapunk koszos, fűttetlen, késő szerelvényeket és sztrájkoló, modoratlan MÁV-os dolgozókat...ja és peronzárat.

Akik személyvonattal járnak a késések és a sztájk miatt visszatérítést nem kapnak.

Tehát kb. 3 lehetőség van sztrájk idején:
1, Megvárjuk a 8 órát és több órás késéssel bemegyünk a munkahelyünkre
2, Megpróbálunk személyautóval beutazni, ami szintén több órás késést jelent, a dugók miatt, ill. plussz költséget.
3, Saját kotónkra felülünk a buszra, ami a vonatjegy árával egyenlő, állunk végig és persze késünk, mert a busz is dugóba kerül.

Elég szomorú,hogy 2007-ben egyes szervezetek megtehetik azt,hogy megbénítják a közlekedést, ugyanis a reggeli sztájk miatt max. estére áll helyre minden.
Teszem azt, ha Önök vagy Én nekiállnék sztrájkolni, akkor minden bizonnyal, már másnap nem kellene bemennünk a munkahelyünkre.

Szóval érdemesnek tartanék egy rövid riportot, hogy az elővárosi közlekededés milyen.....az új MÁV-Start Zrt.-vel !

Üdvözlettel:


Aztán a válasz:

Tisztelt Utasunk!


Köszönettel vettük Társaságunk részére, 2007. október 24-én és november 6-án megküldött elektronikus leveleit. Megkeresésével kapcsolatban az alábbiakról tájékoztatjuk:


A Mozdonyvezetők Szakszervezete 2007. október 25-én 6.00 és 8.00 között előre meghirdetett, a személyszállító- és szerelvényvonatok közlekedtetésére vonatkozó munkabeszüntetést tartott, mely számos járatunk reggeli közlekedését érintette. A sztrájkról honlapunk, valamint a média útján a lehetőségek és a rendelkezésre álló biztos információk alapján igyekeztünk utasainkat tájékoztatni.

Mint azt bizonyára Ön is tudja, egy esetleges sztrájk megszervezéséért a számukra biztosított alkotmányos jogokkal élve az érdekképviseletek, és nem a MÁV-START Zrt. a felelős, ily módon csak kis ráhatásunk van a figyelmeztető munkabeszüntetésekre, illetve azok időpontjára.


Itt szeretnénk tájékoztatni arról, hogy érvényben lévő szabályaink szerint vonatkésés, vonatkimaradás esetén Társaságunkat akkor terheli kártérítési kötelezettség (a helyjegy, pót-és helyjegy visszafizetése mellett), amennyiben az utas olyan vonattal utazott, amelyre a helyjegy kötelező, vagy váltható, és ezt az utas meg is tette.

A visszatérítés kötelezettsége alól a vasút vis maior esetben mentesül. Vis maiornak minősül a vasút érdekkörén vagy működési körén kívül eső okból eredő, előre nem látható, elháríthatatlan esemény vagy körülmény, melynek kivédése emberi erővel nem lehetséges. Ilyennek minősül többek között a sztrájk vagy hasonló munkabeszüntetés, a MÁV-START Zrt. munkavállalói által végrehajtott sztrájk vagy munkabeszüntetés kivételével (az október 25-i sztrájkot a MÁV ZRt. munkavállalói kezdeményezték).


A bérlettel kapcsolatos észrevételére reagálva informáljuk, hogy a megváltott bérlet a rajta feltüntetett viszonylatban és érvényességi időn belül közlekedő vonatokon korlátlan számú utazásra jogosít, díja hatóságilag kerül megállapításra. A bérlet ára azonban nem függ a leközlekedtetett vonatok számától, illetve azok esetleges késésétől, így járatkimaradás, vagy vonatkésés esetén nincs visszatérítési lehetőségünk.


A fentiek értelmében a MÁV-START Zrt-t kártérítési kötelezettség nem terheli. Ugyanakkor a körülményekre tekintettel egyedi méltányosságból – mely a jövőben további hivatkozási alapon nem képezhet – amennyiben Ön bérlete olvasható másolatát lábjegyzetben található elérhetőségünkre megküldi részünkre, úgy Társaságunk az aznapi vesztesége kompenzálásaként, a bérlete kedvezményének és kilométer távolságának megfelelő egy menettérti jegy árát utazási utalvány formájában megtéríti Önnek. Az utalványok megküldéséhez postacímét is szíveskedjen megadni.


Amennyiben lehetősége van szkennelésre, úgy az elektronikus másolat is megfelelő, melyet az eszrevetel@mav-start.hu elektronikus levélcímünkre – Gy. 69-3920/2007. hivatkozási szám megjelölésével – várunk. Segítő együttműködését előre is köszönjük.


A sztrájkból eredő kellemetlenség miatt ezúton is együttérzésünket fejezzük ki. Mivel a nehézségeket rajtunk kívül álló okok eredményezték, ezért megértését kérjük. Bízva abban, hogy méltányos eljárásunkat értékelve a jövőben is utasaink között üdvözölhetjük, megkeresését köszönjük.


Üdvözlettel:

Buj Emese

ügyfélszolgálati előadó

petya.bacsi 2007.11.22. 15:57:42

bari6: Köszi szépen! :)

petya.bacsi 2007.11.22. 15:59:33

na még egyszer, hátha ez már látszani fog: Bari6: köszi szépen! :)

petya.bacsi 2007.11.22. 17:37:27

"A bérlet ára azonban nem függ a leközlekedtetett vonatok számától, illetve azok esetleges késésétől, így járatkimaradás, vagy vonatkésés esetén nincs visszatérítési lehetőségünk."

meg kell változtatni a szabályt, hogy a bérlettel rendelkezőket is lehessen kárpótolni. ugyanolyan utasok, mint az IC utazók...

Bari6 2007.11.22. 17:53:37

Kérdés: SZERINTETEK A BÉRLET AZ NEM ELŐRE MEGVÁLTOTT JEGY???
Ugyanis azt mondták,h az előre megváltott jegyeket térítik meg...
Akár a bérletre is mondhatjuk,h előre megváltott, hisz előre vesszük meg egész hónapra ;o)

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2007.11.22. 18:55:41

Az Érden kisiklott vonat miatt én is szívtam, 30 percel később jött a vonatom, sőt, amire én vártam az kimaradt, kedd este zűrzavar volt. Ha a Volános volt a pótlóbusz, (Mercedes) és fiatal sofőr volt benne, akkor azt ismerem:) Alapból ilyen a viselkedése, volánnál ez elfogadott.

Sheldrake (törölt) 2007.11.22. 20:15:25

Az az új MÁV-Start ügyfélszolgálatos hozzáállás becsületére legyen mondva, hogy most sokkal szakszerűbb válaszokat adnak, talán az új ügyfélszolgálatosoknak köszönhetően vagy csak nyitottak náluk egy megintállunkvazze főosztályt. :) Nem tudom.

A fogyasztóvédőknek írni szerintem már 2 éve fölösleges. Azelőtt még csináltak is valamit, azóta jobb esetben lepattintják az ügyet másnak, rosszabb esetben lenyelik. Na ilyenkor kell a BM-nek írni, azt hiszem alájuk tartoznak.

A panaszokat, ha jelentős érdeksérelem ért és valamire számítasz semmitmondó válaszon kívül, akkor mindig úgy kell megírni, hogy a közvetlen illletékesen kívül minden szóbajöhető helyre menjen. A Magyar Vasúti Hivatalnak is mehet bizonyos ügyekben, mert az ő honlapjukon ki van írva, hogy mi a feladatuk:
"
A Magyar Vasúti Hivatal feladata, hogy a több szereplős európai piac minden vasúttársasága számára biztosítsa a környezetbarát vasúti infrastruktúrához való hozzáférés azonos feltételeit. Az üzleti életet szabályozó ár- és engedélyező hatóságként azért dolgozunk, hogy a magyarországi pályahálózatokat használó vasúttársaságok versenyképes áron, szerződéses kötelezettségeiket pontosan betartva, az adófizetők hosszú távú érdekeit figyelembe véve fejlesszék szolgáltatásaikat.
"
Forrás: www.vasutihivatal.gov.hu/

Végső esetben a nyilvánosság sem rossz fogás. A pénzvisszaigényléses ügyben nekem is tanulnom kell még, majd beiratkozom itt az ez ügyben járatosakhoz egy gyorstalpalóra, mert maradt némi pénzem a MÁV-Start-nál. :S

Slam 2007.11.22. 22:06:12

ami történt: kedden 11 körül kisiklott 2 tartálykocsi érd állomáson (az igazság az, h szétcsúszott alatta a sín a terheléstől). emiatt nem jártak a vonatok. cikk itt: index.hu/politika/bulvar/bulvarhirek/333963
ezt az mti-s hírt több oldal átvette. én kedden a 17.45-ös dombóvári vonattal mentem haza. tudtam, h nagytétény-diósdnál át kell szállni buszra. megálltunk (új vonat volt, a mozdonyvezető többször bemondta, h csak diósdig megyünk), kb 5-6 csuklós busz várt mindket. mindenki felfért (azt is bemondta a mozdonyvezető, h csak érd buszpályaudvaron és érd állomáson áll meg a busz). teljesen jól jöttünk.
szerdán a sztrájk napján reggel buszoztam pestre, hazafelé a 16.45-ös vonattal jöttem. mivel a hírben az volt, h szerda üzemkezdettől járnak a vonatok, kissé meglepődtem, amikor ismét azt mondta be a mozdonyvezető, h csak diósdig közlekedünk. elhúzódott a helyreállítás, van ilyen. mikor diósdra értünk, csak 1 (!) busz volt ott, amit mindenki megrohamozott. aki tudott felszállt és elindult vele, az utasok többsége azonban ott maradt a sárban, hidegben, információk nélkül. nekem szerencsé volt, hazahozott egy mávos ismerős.
ami igaz: a sztrájkról mindenhol volt hír, erről a balesetről csak elvétve, szerdán meg semmi, ami hiba.
a buszsofőr viselkedéséről szerintem nem tehet a máv, arról viszont igen, h majdnem 2 napig nem tudták megoldani a problémát (rossz irányból (pest felöl) jött a daruskocsi, meg kellett kerülnie a balesetet, de mivel nem tudott érdnél, ezért székesfehérvár-puzstaszabolcs úton, kerülővel ért a helyszínre).
ma reggel szintén késtek a vonatok, de legalább jártak. érdnél még ma este is csak 1 sín volt járható, dolgoztak. 3 nap... :))
persze reggel a peronkapus néni azért rámförmedt, h miért nem mutatom meg a jegyem. ezek után?
süti beállítások módosítása