A következő bejegyzés olvasható a vdszsz.hu oldalon.

"A MÁV Cargo ZRt. privatizálására kiírt pályázatot a Rail Cargo Austria és a GySEV konzorciuma 102,5 milliárd forintos ajánlatával megnyerte. Tekintettel arra, hogy az értékesítés a vártnál jóval sikeresebb volt - ebben a VDSzSz is komoly szerepet játszott - megalapozottnak ítéljük azt a követelésünket, hogy a MÁV-nál és a MÁV Startnál lévő tagjaink, munkavállalók az eredményből részesüljenek. Elvárjuk, hogy az említett két társaságnál a pályázat eredményeként befolyt összegből a munkavállalók részére legalább két és fél havi átlagkeresetnek megfelelő munkabért még idén kifizessenek."


Végülis adjunk oda közel 12-13 milliárd forintot a vasúti dolgozóknak jutalomként, persze ez a pénz csökkenthetné ugyan azt a közel 130 milliárdot, amit évente az állam a MÁV-ba paszíroz. Nem baj. Premizáljunk csak az adófizetők zsebéből...

Gaskó úr, aki a telefont nem veszi fel, azt mondta, hogy egy általuk megrendelt közvéleménykutatás szerint az emberek 73%-a támogatja céljaikat, a decemberi sztrájkkal kapcsolatosan, a 63% pedig egyenesen helyesli a sztrájkot.
Kíváncsi lennék a közvéleménykutatásban résztvevők átlagos lakhelyére. Bár félek többségébeb budapesti lenne... Miért van az, hogy ilyen számokkal dobálózik Gaskó úr, és a nyílt levelekre nem válaszol? Miért van az, hogy az általam megkérdezett vasutasok többsége nem ért egyet a sztrájkkal, mondván így csak elüldözik a maradék utasokat is?

Ugyanez a Gaskó István a minap tett egy bejelentést:

"Szeretnénk mentesíteni őket egy nagyon nagy tehertétel alól: azok a képviselők, akik a nem gombot szeretnék megnyomni, de azt tartja csak őket vissza, hogy százezer forint büntetést kell a pártnak befizetni ezért, ha kérik, a szakszervezetek a sztrájkalapjukból kiutalják ezt a százezer forintot a képviselőknek" - jelentette ki a szakszervezeti vezető a közszolgálati televízió Nap-kelte című műsorában.

A műsorban elhangzott, hogy negyven ingadozó szocialista képviselő van. Gaskó István szerint az, hogy a szakszervezetek készek lennének négymillió forintot fizetni, nem jelenti a szocialista képviselők megvásárlását. Hozzátette, ennek a pénznek a felajánlását még meg kell vitatni a szakszervezeti tagokkal is.

forrás:index.hu

Ehhh kérem szépen. Mi ez itt? Kérem az öteleteket mit jelent ez a kijelentés. Kit mire emlékeztet? Miért van árukapcsolásos érzésem?
Azt a 4 milliót meg fizessék inkább ki a rászorulóknak....

A bejegyzés trackback címe:

https://mavsztrajk.blog.hu/api/trackback/id/tr35250716

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

winston01 2007.12.03. 14:04:03

Gaskó úrnak megtetszett a Gripen-fiúk módszere.

kontraszt 2007.12.03. 15:28:13

Azért jó lenne visszatérni a kelenföldi vasútállomás melletti kerítésre festett jelmondathoz ; "Ne sztájkolj ha vasutat akarsz"

Gaskó úr! Nem feneketlen az az erszény, amiből most a pénz ömlik. Az arrogáns viselkedés megbosszulja magát.
Ha több pénz kell, tessék aktívan politizálni, párttagnak lenni bármelyik oldalon. De ugyanmár, akkor hagyja már békén a vasutat.

Amúgy meg felháborító hogy utasként ilyen önkényes döntésekkel szemben tehetlen vagyok!

fromdtod 2007.12.03. 15:38:10

Sztrájkolni szabad, sőt jó ha vannak sztrájkok. ÉS ha sztrájk van, akkor szolidárisaknak kell lennünk a sztrájkolókkal. Én eddig, amig csak vasutassztrájkról beszéltünk, és arról, hogy a szárnyvonalak bezárása miatt dolgozókat bocsátanak el, és ez ellen sztrájkoltak a MÁV dolgozók, addig teljes mértékkel támogattam a sztrájkot.
De ez most miiiii? Egészségügyi reform leszavazásáért sztrájkolnak???? Micsoda??? Na itt vége lett a támogatásomnak. Ez egyszerű politika, semmi más.
A szomorú ebben, hogy már kokárdának az értéke is devalválódott, a nészavazásé is, és most ugy látszik a sztrájk sem jelent semmi más, csak egy politikai eszközt. És ezért ennek sincs már értéke. :(

Fedup Sári 2007.12.03. 15:44:06

Én mint "A pontból B pontba eljutni kívánó lény" mást ajánlanék Gaskó úrnak: alapítson pártot, induljon a következő (2010-es vagy előrehozott) országgyűlési választáson, jusson be a parlamentbe, kössön koalíciót, ha kell, de mindenesetre legyen ő a közlekedési és egészségügyi miniszter, és valósítsa meg úgy a politikai elképzeléseit. De engem, és a többi hasonló "lényt" is vigyenek el abból a bizonyos A-ból B-be, ha már kifizettük az árát. Most és mindöröké, de különösen december 17-én és az után.

Egyébként csókolotatom mind a sztrájkoló vasutasokat, mind a máv(start) teljes menedzsmentjét.

efi 2007.12.03. 16:57:35

Az eü privi ellen habzó szájjal pofázunk, igaz G. úr, de a MÁV Cargo privijéből jól esne pár milliárd.
Gondolom a hős sztrájkolók elvből visszautasítják...

petya.bacsi 2007.12.03. 17:46:34

Fedup Sári: Én teljes mellszélességgel támogatom G. urat (háttérben orgonaszó szól), tegyen csodát az egészségügyben és a közlekedésügyben (erősödő üstdob hallatszik), mondjon alternatívákat, javasoljon megvalósítható dolgokat (trombitafanfár), ne csak az asztalt csapkodja (síri csend).

Kezdésnek kinevezném a MÁV vezérének, hiszen vannak ötletei, elképzelései a céggel. Ez jó (minden irónia nélkül)! Az ötletekkel rendelkező embernek pedig teret kell adni.
(Ha meg nem válik be, páros láb... volt ilyen, és lesz is ilyen.)

Egészségügyi reform: nekem is van erről persze véleményem, mint minden embernek. Mivel nem politikai fórum, így nem fejtegetem ezt, meg buta vagyok a politikához, nem értek hozzá, így nem írkálok vagy beszélek hülyeségeket. De! Kedves Gaskó úr! Arra nem gondol, hogy azon emberek között, akiknek beteszik a kaput a sztrájkkal, azok között is jócskán akad, akik egyetértenek a sztrájk témájukkal, tehát támogatnák Önöket?

Sokan utánanéztek ennek az egész dolognak, esetleg megnézték a Sicko című dokumentumfilmet, segítségül hívták közös barátunkat, Google-t.

Az újabb sztrájkkal csak a vétlen adófizető, bérlettel és jeggyel rendelkező törzsutasoknak tesznek be. Karácsony előtt nem tudnak dolgozni, ez meglátszik majd az új esztendő első fizetésén, amikor be kell fizetni a rezsit. Nagyon, de nagyon keresztbe tesznek.

Miért az utasokon kell, hogy csattanjon mindig az ostor??? Egész évben szívunk a MÁV miatt, most meg ez is.

petya.bacsi 2007.12.03. 17:53:21

Miért nem a szavazás előtt sztrájkolnak? Erre tud valaki válaszolni?

petya.bacsi 2007.12.03. 18:04:27

Ezt meg most olvasom... "Elvárjuk, hogy az említett két társaságnál a pályázat eredményeként befolyt összegből a munkavállalók részére legalább két és fél havi átlagkeresetnek megfelelő munkabért még idén kifizessenek.""

Persze, toronyóra láncokkal, kakukkal és sültgalambbal. Ingyenjegy most meg ez. Ezt a pénzt az utasok kártalanítására is fordíthatnák. De inkább fordítsák a MÁV-ra.

Nemmávos 2007.12.03. 21:31:09

Kicsit furcsa G. kijelentése a jutalomról.
Más kérdés, hogy tényleg el kéne számoltatni a kormányt, hogy mi lesz ezzel a hatalmas összeggel. Ha adnak valamit a vasutasoknak ebből önmagában nem lenne baj, de csak annak kéne adni, aki jól végzi a munkát. Szerencsére ilyen is akad.
Az a baj, hogy a szakszervezeteik olyanokat is megvédenek, akik nem érdemlik meg. Egy kaller ismerősöm mesélte a köv. sztorit: Egy kollégája, szolgálatban "kicsit" kapatosan elhagyta a kb. 0,5 millát érő kallertáskát a vonaton. (számítógép, kitöltetlen jegyek, köztük nemzetközi, IC kártya stb.) A csóka rögtön szaladt belépni a szakszervezetbe, azok meg kimosták belőle és most is éli világát, nem kellett semmit visszafizetnie. Nem tudom nálatok hogy van, de ha én ennek az értéknek a tizedét elveszteném fizethetnék, méghozzá teljesen jogosan.
A szakszerveknek inkább azt kéne szorgalmazni, hogy a jól dolgozó többet, a lusta pedig semmit se kapjon.

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2007.12.06. 07:41:08

Lehet hogy hülyének néz majd Gaskó úr, meg ti is, de nem lehetne a teljes összeget pl. pályafelújításra költeni?

Mindannyian tapasztaljuk, hogy a felépítmény szar, rendben, sok pénz kell hozzá, hogy legalább elfogadható legyen. De pl. a vételárból el lehetne
kezdeni a munkát, és megcsinálni azokat a szakaszokat, ahol már tényleg égető a helyzet.

Lehet esetleg legalább ott vissza is jönne a dolog amikor látva az eredményeket többen szállnak vonatra.

Másrészt az "életfogytig" tartó sztrájkra tényleg azt tartom a legegyszerűbb megoldásnak, hogy nevezzék ki Gaskót vezérigazgatónak, és
valósítsa meg az elképzeléseit.

Ha hülyeség, és nem jön be, még mindig ki lehet rúgni, másokkal is megesett már.

Továbbá sztrájkoljanak a vasutasok életfogytig bátran, és februárban már nem lesz MÁV, mert azért nem üzemelő sz@rra nincs igény még kis hazánkban sem.

Amúgy érdekes, nekem a politikai sztrájk se nagyon tetszik. Tessék elmenni szabadidőben tüntetni, esetleg "letépni a Parlament ajtaját, és baccpapuccsal agyonverni a politikusokat" a'la Homár, de a munkahely az munkahely. Ott a politikai véleményednek helye nincs (kivéve ha a munkád politikus).

Legalábbis szerintem.

petya.bacsi 2007.12.06. 08:58:28

Ylion: na, már ketten szeretnénk Gaskó urat a vezérigazgatói székben látni. Másik post kommentjében én is ezt javasoltam, hogy adni kéne neki lehetőséget. Ha meg mégsem váltja meg a világot, páros láb... De persze asztaltverni a legkönnyebb... bizonyítani kéne.

petya.bacsi 2007.12.08. 20:58:29

Na, frankó, Gaskó úrral ebben egyetértünk...

Szavazás a vdszsz.hu oldalon
"Az 1.5 %-os teljesítményjutalmat a MÁV ZRt. és a MÁV Start ZRt. vezetése nem akarja kifizetni a munkavállalók részére. Visszafizesse-e a MÁV ZRt. és a MÁV Start ZRt. menedzsmentje az ez évre felvett prémiumelőleget?"

(Ha valaki szeretne játszadozni, szavazzon, majd nyomkodja a Frissítés gombot a böngészőjében... Kíváncsi lennék a fejükre, hogy milyen fejet vágnának, ha a NEM vezetne :D :D :D :D :D)

De én itt az IGEN-re szavaznék...
süti beállítások módosítása