Jelen pillanatban Gaskó All In István egy állítólagos ígéreten lovagol. De nézzük Ő mit ígért?
Pénteken beszéltem vele telefonon, és hosszas vita után arra kértem, hogy legalább annyit tegyenek meg az utasokért, hogy vállalják azon munkavállalók, emberek jogsegélyszolgálatát, akik munkahelyükön, iskolájukban elbocsátásra, bérlevonásra, vagy egyéb hátrányokra számíthatnak.

Erre GI. a következőt mondta:
"Ez jó ötlet, köszönöm. Még ma közzétesszük".

Ez február első napján volt. Azóta sem láttam sehol közleményként, se a liganet.hu-n, se a vdszsz.hu-n sehol.

Most akkor mi is a helyzet az ígéretek betartásával kedves Gaskó úr?

Ugye beszélgetésünk során, némi arroganciával arra hivatkozott, hogy a PTK. a szóveli megállapodást is szerződésnek tekinti.

Picit akasztják a hóhért érzésem van.

De mit is várjunk egy olyan szervezettől, és annak vezetőjétől, aki azt állítja minden vasutas talpig becsületes ember. Ez már azért is vicces, mert a nagyszámok törvénye alapján kizárt, hogy 36000 emberből egy se lopna, hibázna.
Emlékezzünk csak a zsebre dolgozó, a babakocsit lehamuzó, munka helyett alvó vagy a hatáskörével visszaélő kalauzokra.

Ja, hogy "azok csak email-ek, ember", ahogy Ő mondta nekem a telefonba!

Számomra hétfőn vált egyértelművé, hogy a szakszervezetnek nem fontos az utas, csak a saját hisztije. Ha annyira a társadalmi közösségvállalás, a felelősség, a közösségi jólét lenne a lényeges, akkor nem a Minisztériumtól kellett volna kapnom a kislány ügyében levelet, hanem a VDSzSz-től. Elég lett volna ennyi:
"Hova küldjem a kocsit?"

De persze semmi. Majd jönnek a hírek, hogy a kedves sztrájkolóknak 1000 forintokat nyomnak a zsebükben sztrájkóránként, így többet keresnek mintha dolgoznának.

Vajon honnan van erre pénz? Kik lehetnek a szponzorok? Ha decemberben 1 napra futotta a sztrájk alap, most miből van 2szeres sztrájksegélyre 4. napja pénz?

Könyörgöm, ha már sztrájkolnak legyenek kultúráltak és unalmukban ne szóljanak be az egyszeri utasnak!

"Post: http://mavsztrajk.blog.hu/2008/02/06/sztrajkoljunk
Szerző: Tyson925
Komment: http://mavsztrajk.blog.hu/2008/02/06/p327469#c1420470
Szeretném segítségüket kérni, mivel kedves kollégáik minősíthetetlenül viselkedtek a sztárjk közben Szegeden 2008. február 4. 18 óra körül. Megengedhetetlen megjegyzéseket tettek rám, és német túrista vendégeimre, mikor elmeséltem nekik, hogy most sztárjk van, és nem közlekednek a vonatok. Remélem az ügyet kivizsgálják, az érintetteket felelőségre vonják, és érdemi választ kapok arra, hogyan fordulhat elő ilyen.

Írtam a szakszervezetnek. Jah a pályaudvar elött cigiztek.
Kívácsi vagyok, kapok-é választ..."

A bejegyzés trackback címe:

https://mavsztrajk.blog.hu/api/trackback/id/tr61327646

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

petya.bacsi 2008.02.06. 12:52:59

Bérlevonáson Gaskó úr hogy tud segíteni? Erre kíváncsi lennék...

Tényleg ezt mondta, hogy "azok csak email-ek, ember". No komment. Fejlődni kéne már egy icipicit. Nem szeretem az őskövület-hozzáállást. Az email-en érkezett panasz is panasz.

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2008.02.06. 15:18:16

1. a MÁV a Fővárosi Munkaügyi Bírósághoz fordult. A vasúttársaság legfrissebb közleményéből kiderül, szerintük azért jogszerűtlen a mostani sztrájk, mivel a VDSZSZ vezetői is aláírtak 2006 decemberében egy középtávú, 2007-2010 szóló bérmegállapodást. Az tartalmazza azt is, hogy annak megváltoztatására egyik szakszervezet sem kezdeményez munkabeszüntetést.

2. A MÁV azt kéri, hogy állapítsa meg a bíróság a sztrájkjoggal való visszaélést, mert a VDSZSZ vitatja azt, hogy a munkahelyre és az iskolába történő utaztatás közszolgáltatás része lenne.

Ennyit az adott szóról. Meg az aláírt megállapodásról. Továbbá : tudomásom szerint az iskolába való utaztatás már csak azért is közszolgáltatás, mert 18 éves korig a gyermek TANKÖTELES. Ezen kötelezettség megszegésekor a szülőt igen csinos összegre büntethetik, a gyermek felügyeleti jogát elveszítheti.

Erre talán nem kéne rájátszani.

a munkába járás mint nem közszolgáltatás : akkor ugye a végkielégítéseket a vdszsz fizeti?

továbbá : mára terveztem, de holnap reggelre marad a közvélemény-kutatás a sztrájkolók között. ha valakinek van még kérdése, várom szeretettel, 12 kérdés már összegyűlt. :) jah, reggel 7-kor megyek kérdezni :)

offline · http://offline.blog.hu 2008.02.06. 15:18:33

Na, megtaláltam a mai nap viccét a www.vdszsz.hu/-n, idézem a honlapról: 'Keletiben Jucus egy sztrájktörő jegyvizsgálóval találkozott, aki azt mondta, azért nem sztrájkol, mert a munkájából él. Jucus gyorsan replikázott: "még szerencse, mert az agyadból nem élnél meg."'

Azt is megtudhatjuk a honlapról, hogy a sztrájkolók sok-sok szabadidejükben nem mulasztják el a munkájukat végezni akaró kollégáikat cseszegezni: "Eközben a sztrákolók körül sztrájktörők lézengenek, pár percet maradnak, de inkább külön ütik el az időt. Kapnak is rendesen, a megjegyzések se maradnak el: - "Zsolti dolgozott, nem láttad milyen gyűrött az arca?"

Az a jó a vdszsz.hu oldalon, hogy kellő irónia bitrokában igen mulattató, pl. kiderül hogy a vasutasokat két nagy csoportra oszthatjuk, vannak a sztrájkolók és a "Sztahanovista sztrájktörők" :)

Jah, breaking news, szintén a vdszsz.hu oldal alapján legkésőbb kedden vége a sztráknak, mert csak hétfőig érnek rá sztrájkolni, idézem: A sikertelen tárgyalásokról szóló híreket az egyik sztrájkoló jegyvizsgáló kommentálta: "Ők péntekig ráérnek nem tárgyalni, mi viszont hétfőig ráérünk sztrájkolni."

Elolvasva a vdszsz.hu-t, kellő szarkazmussal és iróniával még mulattatott is, de végül egyetlen szónyi esszenciába sűrüsödött bennem minden érzés: szánalmas...

petya.bacsi 2008.02.06. 15:33:17

Offline: remélem a MÁV Humánosztálya jegyzeteli a neveket, létszámleépítésnél még jól jöhet.

offline · http://offline.blog.hu 2008.02.06. 16:53:59

petya.bacsi: MÁV (Start)-nál szerintem pontosan tudják, kik sztrájkolnak, hisz azok nem veszik fel a munkát, munkabér sem jár arra az időre, gondolom van egy jelenléti ív amin követhető, hogy ki az aki jelentkezett munkára, nem?

petya.bacsi 2008.02.06. 16:57:24

Offline: hát, gondolom, na a leépítéseknél (amik elvileg 2010-ig nem lehetnek, de nem nehéz ezen emberek kirúgására okot találni) is előkerül a lista...

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2008.02.06. 17:06:51

index.hu/gazdasag/magyar/gski080206/

hogy az a... mindenesetre arca az van, feljebb is vittem a felbontást 1600*1200-ra hogy beleférjen...

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2008.02.06. 17:08:46

Azért választási eredményeket is sikerül egy éjszaka alatt megtudni.

Ez egy kommunikációs háború. A szakszervezetnek az az érdeke, bármelyiknek, hogy a lehető legnagyobb kárt, a lehető legkevesebb ember sztrájkjával elérjék. Most a közvetlenül a vonatközlekedés lebonyolításában dolgozó kollegák 75 százaléka sztrájkol.

most akkor kérdezném, hogy akkor az okozott kár értékében miért is nem lehet eltakarítani ezeket a khm... alkalmazottakat?

petya.bacsi 2008.02.06. 17:21:04

Ylion: Gaskó biztosra veszi, hogy a munkaügyi bíróság nekik ad igazat. Iszonyú szomorú lennék, ha ez így lenne, mert akkor ezek szerint mindent meg lehet itt csinálni, amihez kedvünk szottyan... Sztrájkolni a csillagokért, a hódokért, az ebihalakért stb...

petya.bacsi 2008.02.06. 17:24:33

"a vasúti vezetés miatt van káosz." (index.hu)

Mondom én: Gaskó saját vasutat akar, a mostani csápoló bandával biztos jól járna, rögtön sztrájkba lépnének akkor is ( :D ), adjuk meg neki: ültessük a MÁV vezérigazgatói székébe, ezek szerint kreatív és okos ember, ha fél év után nem produkál semmit, kirúgni, mint Cirmost...

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2008.02.06. 18:41:22

ahahahahahaaa petyabácsi erről már volt szó :)))) de szerintem ne elégedjünk meg ennyivel :))) szerintem tegyük meg miniszterelnöknek, igazából neki az való :))) aztán meg legfeljebb mindenki országos sztrájkot nyom azonnal... mondván, hogy a miniszterelnök úr mondta :))))

amúgy a munkaügyi bíróság azért nem fog neki igazat adni, ugyanis elismerte, hogy a lehető legnagyobb kárt akarja okozni a mávnak. azaz nem célja a megegyezés. emiatt önmagában is lehetne röptetni, mivel a munkáját nem látja el sem a máv, sem pedig a szakszervezeti részről.

amúgy röhej, de akik felvették a munkát most nagyon kultúráltak... lehet hogy a selejt sztrájkol? :) nah, holnap reggel kiderül, addig még lehet kérdéseket hozzátenni a bulihoz. ha nem jelentkezek semmilyen formában 10-ig, akkor bingó :)

story (törölt) 2008.02.06. 19:44:49

Csak azok sztrájkolnak még mindig, akiknek valami okból még mindig nem nyílt ki a szemük. Vagy még mindig hisznek a mesékben? Akik el sem kezdték, azoknak ezek szerint volt gyerekszobában részük, és pár év után tudatosult bennük, hogy mi a valóság és mi a mese. Mert amivel most a vasutasok többségét hitegeti a VDSzSz az csak mese! Ugye a télapó sem létezik?! A baj az, hogy sokan még mindig hisznek benne.

petya.bacsi 2008.02.06. 20:07:33

Ylion: az egyik kedvenc hatvani vonalon lévő kalauzom nem sztrájkol, láttam a híradóban. :) Remélem, azon vasutasokat, akik dolgoznak, nem éri semmilyen attrocitás se az utasok se a kollégik részéről.
Azt hallottam, hogy ha van utas a vonaton, akkor bizony a paprikás véleményüket azt megosztják a kallerral - holott ő pont nem sztrájkol, hanem dolgozik.
Épp azon agyaltam, hogy ki kell rúgni a kerékkopogtatókat, meg kell osztani a kallerral ezt a tudást, és így lehet emelni a kalauz bérét, ugyanakkor csökkenteni a létszámot.

Azt olvastam a vdszsz.hu-n, hogy röhögnek és beszólogatnak a naplopók a dolgozó vasutasoknak. Szép, nem?

Story: nem létezik a télapó??? És ezt most kell megtudnom???? Brühühü... :D

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2008.02.06. 21:51:51

petyabácsi : meg se lepődöm a beszólogatáson. nem véletlenül vettem be a kérdések közé leghátulra az iskolai végzettséget :)

amennyire meg tudtam állapítani a kb. 1.5 óra alatt amennyit a keletiben voltam, atrocitás nem történt. mondjuk a keleti nekem lesz veszélyes üzem, mert ott 90+% a sztrájkolók aránya...

petya.bacsi 2008.02.07. 07:02:13

"- Van azért pozitívum is ebben a sztrájkban, én például megtanultam ultizni, mondja egyikük. Most döntenek egyébként a menüről, van, aki babfőzeléket javasolt, de nevetve leszavazzák: „Hogyne, aztán itt fogsz fingani nekünk egész nap."" (vdszsz.hu)

Na, mikor állás nélkül lesztek, akkor majd ultizhattok elegem. Primitív banda. Azokat szekálják, akik dolgoznak. Remélem szétcsapnak köztetek. Az adófizetők pénzén a legkönnyebb élősködni. Lapátra velük!

petya.bacsi 2008.02.07. 07:03:22

Gyerekek, ezt a Lacit (gondolom ő Gaskó egyik nagy haverja), a Gyuri bácsival együtt kell repíteni. Ő a felbújtó, a sok birka meg megy utána...

apostol 2008.02.07. 09:30:37

Nyílt levél Gaskó Istvánhoz

Ujjgyakorlat, vagy félváll?

Kedves István!

Ahhoz képest, hogy az egyik vasúti szakszervezet vezetője, elég keveset tud a a vasútról. Az Index internetes napilap újságírói kérdésére nem tudta megmondani, hogy a sztrájk napján hány vonat járt, nem tudta megmondani, hogy mennyi járt menetrend szerint, és ami a legmegdöbbentőbb, azon kérdésre, hogy:
„De akkor nem tudnának akár tízet, akár alsó hangon 360-at megjelölni, és azt mondani, hogy akkor azok menjenek?” Ön ezt felelte:
„Nem, ez nem a mi dolgunk, mi nem ismerjük a technológiát.“
István! Ön 1975 óta a vasútnál veszi fel a fizetését - még állomásfőnök is volt-, és bevallja, hogy sem Ön, és -ezek szerint- közvetlen környezete sem ért a vasúthoz.
István, Ön egy bátor ember! Szakmai szempontból gyakorlatilag nulla tudással leül tárgyalni. Később megerősít ezen tudatomban, sőt olyan dologra sem emlékezik, amiről feltételezem dokumentumok vannak, elemezték vezetőségi körben, stb.:
”De hát erre volt precedens 2000-ben, hogy azt mondták, tudjuk, vállaljuk közlekedtetni.
Nem emlékszem pontosan. De nem, nem vállalkozunk erre, hogy mi megmondjuk, melyik vonatot közlekedtetjük, és melyiket nem.”
Na, ez meg a legmegdöbbentőbb számomra:
”Mert így nagyobb káoszt lehet elérni? Vagy miért?
Azért nem, mert nem a mi feladatunk a szolgáltatás biztosítása”
Egy dologban biztos vagyok. NEM AZ ÉN feladatom! Ön egy olyan szakszervezet vezetője, amelynek tagjai a vasút alkalmazásában vannak (jegyvizsgáló, jegykiadó, forgalomirányító, stb.), vagyis FELADATUK a szolgáltatás biztosítása, hiszen akkor milyen (jog)alapon sztrájkolnak most? Hiszen olyan dologért, vagy annak ellenében bolondok lennének sztrájkolni, amihez nincs közük! Megvilágosítom! Tegyük fel, én szakács vagyok. A Szemetesek Országos Szövetsége munkabeszüntetést hirdet, hogy sárgább mellényt kapjanak a munkáltatótól. Erre én meg csatlakozom hozzájuk. Feladatom nekem a szemét elszállítása? Én gyártom a sárga mellényt? Nem. Akkor meg? Na, így értem!

Arra vonatkozólag pedig, hogy mennyire (Ön szavait idézve) ” korrekt, tisztességes szándékú ” jelen munkabeszüntetésük, javaslom kérdezze meg az utasokat. Azokat, akik Önök miatt többet, kényelmetlenebbül utaznak, hogy beérjenek munkahelyükre, az iskolába. Olyan kifejezéseket kimondottan kerülök, hogy kórházba, vidéki rokonlátogatásra, újszülött meglátogatására, haza a családhoz, stb., mivel ez a cikk is remek példája az Ön,érzéketlenségére,tiszteletlenségére. Ez utóbbi az ujjgyakorlat –új gyakorlat szavaira utal.
István! Lehet, hogy az Ön tárgyalópartnerei ”új fiúk”, de egyrészt megilleti őket egy alapvető emberi tisztelet, másrészt ne feledje, hogy egy ismeretlen partnernek ismeretlen reakciói, szokatlan megnyílvánulásai lehetnek. Még veszthet is.
Nekem úgy tűnik Ön félvállról veszi ezt az ujjgyakorlatot. István! Valljuk be őszintén, hogy egy munkabeszüntetés bejelentéséhez, megszervezéséhez sok agymunka nem szükséges. Igy helyénvaló az ujjgyakorlat kifejezés Öntől. Győzzön meg, hogy nincs igazam. Győzzön meg, hogy kiszámolták hány kimaradt vonat okozhat káoszt, győzzön meg, hogy utána néztek a 2000-es sztrájknak! Akkor viszont az újságírónak adott válaszait kell valótlanságként értékelnem. Flegma, fellengzős, az utasokat semmibe vevő, eszközként használó magatartása (magatartásuk) nem vezethet eredményre.

Kívánom, hogy kapják meg a netto 250 ezer forintot! Ettől viszont az Ön szakszervezeti tagjainak munkához, feladatukhoz való viszonya legkevésbé sem fog változni. Márpedig az utasokat ez érinti leginkább. Önöket meg a legkevésbé.

apostol 2008.02.07. 09:41:28

Na!...hogy egyértelműbb legyen az utolsó kettő mondat!

Márpedig az utasokat ez (érinti)érdekli a leginkább. Önöket meg -úgy tűnik- a legkevébé.

süti beállítások módosítása