A munkavállalók és a munkáltatók többsége az utasok pártján

A MÁV reprezentatív szakszervezeteinek döntő többsége után tegnap a munkáltatói oldal egyik legfontosabb szervezete, az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) meghatározó szereplője is felelőtlennek és jogilag megalapozatlannak nevezte a VDSZSZ sztrájkját. Gazdasági és közlekedési miniszterként köszönöm, hogy az egyébként gyakran ellentétes oldalon álló szervezetek egyaránt az utasok és az adófizetők érdekeit tekintik elsődlegesnek.

Az Országos Érdekegyeztető Tanácsban decemberben a kormány, a munkáltatók és a munkaadók szervezetei  5-7,5 százalékos éves keresetnövelési értékben állapodtak meg. A bérmegállapodást a VDSZSZ-t is tömörítő, ugyancsak Gaskó István által vezetett Liga Szakszervetek is aláírták, ennek alapján született a MÁV esetében a 6,9 százalékos béremelésről szóló megállapodás. Ezt az egyezséget rúgta most fel egyoldalúan, politikai okokból Gaskó István.

A VDSZSZ-en kívül immár minden érintett szervezet világosan látja és kimondja, hogy a sztrájk követelései irreálisak. Tudja ezt Gaskó István is, aki a MÁV vezető beosztású alkalmazottjaként és felügyelőbizottsági tagjaként pontos információkkal rendelkezik a vasúttársaság pénzügyi helyzetéről és arról, hogy milyen szolgáltatás-javító fejlesztésekre lenne szükség. A VDSZSZ jóhiszemű vasutas tagjai közül azonban sokan elhiszik vezetőjüknek, hogy van pénz a 17%-os béremelésre és lehetőség a MÁV Cargo privatizációjából származó bevételek felélésére. Ezzel Gaskó István megtéveszti szakszervezetének tagságát, és a munkavállalói érdekvédelmet saját cinikus, rövid távú politikai szándékainak rendeli alá.

A VDSZSZ tagjait arra kérem, hogy ne hagyják magukat egy politikai játszma eszközévé silányítani, és a többi szakszervezet tagjaihoz hasonlóan ők is vegyék fel a munkát!

A vasutasok döntő többségétől - akik nem vesznek részt a sztrájkban - azt kérem, hogy a lehetőségükre álló eszközökkel segítsék az utasok tájékoztatását.

Az utasokat pedig arra, hogy legyenek türelmesek, és ha tehetik, válasszák a Volán és a BKV járatait. A magyar adófizetőknek pedig ígérhetem, hogy semmilyen felelőtlen túlköltekezést nem fogok támogatni: a MÁV privatizációs bevételeit nem újabb fizetésemelésre, hanem a vasút modernizálására, az utasok érdekeinek kiszolgálására fordítjuk majd.

 

dr. Kákosy Csaba

gazdasági és közlekedési miniszter

A bejegyzés trackback címe:

https://mavsztrajk.blog.hu/api/trackback/id/tr73327605

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

petya.bacsi 2008.02.06. 11:31:51

Remélem most már tényleg vége lesz ennek a szánalmas cirkusznak.

Idézet a VDSzSz.hu-ról:

"- Ha a VDSzSz eléri a követeléseit, arra mit mondasz?
- Megemelem a kalapom, de nem hiszem, hogy megkapjuk."

Magyarán: TUDJÁK, hogy nem kapják meg (követelés: irreális és pofátlan), de akkor is sztrájkolnak. A bíróság is csipkedhetné magát, bár őket biztos nem érinti a sztrájk, mivel nem utaznak vonaton...

petya.bacsi 2008.02.06. 11:45:39

inforadio.hu/audio/6038/info603802.mp3

Karsai József (MSzP) véleménye Gaskóról és a vasutassztrájkról... :D

kovacskoko 2008.02.06. 13:01:17

Én is találtam ott egy jó idézetet:

"Észak-Magyarországon a munkáltató néhány Bz-motorvonat közlekedtetésével igyekszik a vasúti közlekedés látszatát fenntartani, a Bz-k békeidőbeli becenevét, a Piroskát, Miskolcon már felváltotta egy másik: errefelé Buzerátornak hívják őket."

Csak nem Gaskóról nevezték el őket?

Somoru 2008.02.06. 13:07:07

Ez rettentő szépen hangzik,és őszinte elismerésem. Mégsincs egységes fellépés és indítvány a sztrájktv módosítására,pedig ha nincs hiába a rettentő jóindulat,hallgatólagosan támogatjuk a közérdekű üzem működésének megzavarását,amely a közrend elleni bűncselekmények kategóriája és hallgatólagosan hozzájárulunk a gondatlanságból való elkövetéshez, ha az elégséges szolgáltatásban való meg nem egyezésnek nem szabunk korlátot.Mert az nem egyeztetés,hogy elhangzik két "nem engedek" mondat. Ugye?

domainparker 2008.02.06. 19:39:13

Most kutatom Gaskó korábbi "tetteit", tulajdonképp ki lehetne őt kiáltani sztrájkkirálynak :D

Ha lesz elég infóm, megírom, de az hosszabb kutakodást igényel. Segítene, ha valaki meg tudná azt az infót, hogy hol osztogatják azt az ezres órabért kp-ban a sztrájkolóknak pl. Budapesten.

Ha valakinek megvan az infó, kérem küldje el a mavsztrajk.info kontakt menüjében.

Kösz

story (törölt) 2008.02.06. 19:59:02

A VDSzSz emelte a licitet ezerre a sztrájkoló munkavállalóknak (szakszervezeti hovatartozástól függetlenül), miután a MÁV beajánlotta a nemsztrájkolóknak az ötezret. Persze majd csak a sztrájk után fogják fizetni, és ha minden igaz akkor ajándékutalvány formában, hogy ne kelljen utána adózni. És még ők mondják, hogy a MÁV meg akarja vásárolni a dolgozókat!!! Nekik szabad? A MÁV-nak nem? Rühes egy banda az a G@skó galeri.

petya.bacsi 2008.02.06. 20:09:21

Story: persze, ez nem "Judáspénz". Egyébként csodálom, hogy tudták, hogy mi az...

Somoru 2008.02.06. 20:55:10

Amit ő megígér...csak nehogy a végén,mikor fizetni kellene azt kapják a "támogatói",hogy: "ja,nekem is ígértek sokmindent!" :-))
süti beállítások módosítása