Ez áll a weboldalukon:
Ma Magyarországon reggel hat és nyolc óra között megszűnt a vasúti közlekedés. Ez a több tízezer sztrájkoló vasutas érdeme, akik készek voltak a 38 mellékvonal személyszállításának szüneteltetése ellen fellépni.
Azért sztrájkoltak, mert dolgozni szeretnének, és szeretnék, ha lenne hol dolgozni. Azért sztrájkoltak, mert rájöttek, fordulóponthoz érkeztünk: nem elég már az egyeztetés, a tárgyalás, és a legvégső eszközhöz, a sztrájkhoz nyúltak. A VDSzSz Szolidaritás gratulál az ország rendszerváltozás utáni történetének egyik legnagyszabásúbb vasutas sztrájkjában résztvevő munkavállalóknak. Mindenkinek, munkakörtől függetlenül: a VDSzSz-tagoknak, a VSZ-tagoknak, a mozdonyvezetőknek, a szakszervezeteknél tagsággal nem rendelkező, de november 7-én sztrájkoló vasutasoknak.
Nélkületek ma nem lett volna sztrájk. Gratulálunk, és köszönjük Nektek!
Háááát nem tudom. Persze van jog a sztrájkhoz, és egy részét meg is értem az okoknak, de még mindig nem válaszoltak a levelemre, sőt! Én szomorúan olvastam a dolgot. Mindegy majd még "zaklatom" őket:)

A bejegyzés trackback címe:

https://mavsztrajk.blog.hu/api/trackback/id/tr17221044

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

efi 2007.11.07. 11:04:32

Természetesen az őskáosz egész nap fenn fog állni, mert egy félmondatot nem volt senki hajlandó leírni arról, hogy akkor 8:01-től mit kell(ene) csinálni. Ezt hívják a MÁV-nál annak, hogy mindent megtesznek a menetrend mielőbbi helyreállítására. Helyette az, ahogy esik úgy puffan elv érvényesül, a forgalmista küldözgeti a vonatokat, ahogy gondolja, az utasok nem tudnak természetesen semmit, aztán mivel szerencsére éjjel nincsenek vonatok, reggelre magától helyreáll a szokásos kép.

galagonya 2007.11.07. 11:12:06

Ma reggel a vonatom 6 órakor megállt Rákoson, a hangosbemondó közölte a sztrákot. A pláne az egészben az volt, hogy 10 percel hamarabb értem be melóba, mint ha menetrendszerint ment volna a vonat a Keletibe :)

szabiaki (törölt) 2007.11.07. 11:25:17

Ezzel a sztrájkkal csak azt érik el, hogy még inkább nem lesz utas, mert munkába járást vonattal megoldani egyre nehezebb még ha nem is sztrájkolnak.
Én havi 48ezer forintot fizetek nekik cserébe a leszállás után még feltartanak, hogy lobogtassam a majd 50ft értékű papírt, és hogy tudjam ki a főnök még rendőröket is oda állítanak, kussolj és fizess mi vagyunk a vasutasok nekünk mindent lehet. Még maximum 2 hónap és nem vonatozok többet, elveszítettek egy állandó utast, de persze nyugodtan csinálják tovább ahogy eddig is majd sztrájkolnak és az megold mindent, nem is a rendes munka meg az utasokhoz való normális viszonyulás.

efi 2007.11.07. 12:56:05

A VDSZSZ nyugodtan gratuláljon magának. Ha szerinte a sztrájk sikerességét az méri le, hogy 100-ból, hányan nem veszik fel a munkát, nem pedig az, hogy abban, AMIÉRT sztrájkoltak történt-e előrelépés, akkor még tartsanak pár fordulót, hátha meg lesz a 100% és akkor bekerülhetnek a Guiness rekordok közé, egyben véget is érne a sztrájkhullám...

petya.bacsi 2007.11.07. 16:27:22

én is gratulálok nekik, hogy több ezer, adófizető jeggyel/bérletten rendelkező embert megakadályoztak abban, hogy munkába menjenek. adófizető embert, aki havonta több tízezer forintot fizet ezért a **** szolgáltatásért. verték az asztalt és megmutatták. nagy érdem. ez tényleg nagy érdem, és nyugodtan hanyatteshetnek maguktól. ez igen! ilyenért kell gratulálni meg ünnepelni.

nem azért kéne estleg "szép volt fiúk"-ot énekelni c-dúrban, hogy mindig pontosan jön a vonat és nem mocskos? hogy szolgáltatnak és VÉGZIK a munkájukat (nem, ebbe nem tartoznak bele azon kevés vasutas dolgozók, akik becsülettel végzik a munkát nap, mint nap, és ezért cserébe a nem jól dolgozó társaik miatt állandó gyűlöletet és beszólogatást kapnak a mérges utastól), hogy a kedves utas mindig eljut az utazási céljához? nem! azért kell gratulálni, hogy felborult az ország vasútközlekedése. és elértek valamit, azon kívül, hogy a szakszervezeti vezető interjúkat adott? semmit!!
ez undorító és visszataszító!!!

VDSZSZ honlap: "Négy órával a sztrájk lefújása után Szombathelyen közlekednek ugyan a vonatok, de távol vannak a menetrendszerűségtől."

ez mindennapos országszerte, tehát nem kell pezsgőt bontani...

greggrant 2007.11.07. 18:59:25

Majd ha konstruktívan állnak a vonalak beszüntetéséhez, például bárminemű ellenjavaslatot tesznek le az asztalra, ami még gazdaságosnak is minősíthető, na akkor majd meg fogom szeretni ezeket a szakszervezeteket. Már maga a sztrájk ténye is felhúzott, de ez az önfényezés egyszerűen gusztustalan.
"Hülyék vagyunk, ezért dolgozunk itt, gratulálunk magunknak." - MÁV szakszervezetek

efi 2007.11.07. 19:47:00

Ebben az országban nem divat konstruktívan, esetleg a többség érdekét figyelembe véve, vagy egyáltalán valami alternatívát felmutatva ellenvéleményt megfogalmazni ill felmutatni. Itt a nekem jár-ami-jár, a problémát, ami emiatt van, meg oldja meg más típusú gondolkodás dívik.

petya.bacsi 2007.11.08. 16:07:04

nekem lenne egy konstruktív ötletem, de az nagyon nem tetszene a vasutasoknak (és sajnos azokat is érintené, akik tényleg hivatásuknak tekintik ezt az egészet)...

Fedup Sári 2007.11.09. 12:32:10

Ez a sztrájk még csak hagyján (én 7:43 helyett 10:31-re értem a Nyugatiba, de ebben benne volt egy egy órás kivárás, hogy ne heringszerűen kelljen utazni), de az miért van, hogy a mávosok kb. 80%-a minden nap úgy viselkedik, mintha éppen szrájkolna??

zulu6767 2007.11.10. 09:47:58

Lehet,hogy vannak problémák a MÁV-nal de az utasoknál is.Lehet ,hogy elvesztik az utasokat de majd akkor gondolkozhat az ország ha a GKM bejelenti,hogy afővonalakra sincs szüksége majd akkor mehettek dolgozni gyalog mert avolán buszok is lehangoló allapotban vannak.Talán nem egymas cseszegetésével kellene foglalkozni ,hanem a GKM-vel.
süti beállítások módosítása