A VDSZSZ *******

Már csak azért is, mert ma a 15:35-ös menetrendszerinti vonattal jöttem haza. Másrészt azért, mert olyan hazugságokat terjesztenek, hogy az egész országban áll a vasúti közlekedés. Szerencsére felénk csak felelős (!) vasutasok dolgoznak. Olyanok, akik nem sztrájkolnak az egészségügyi reform ellen, mert semmi köze a vasúthoz. Az első sztrájkkal az utasok is egyet értettek, mert maguk a munkakörülmények, a rossz állapotú sínek miatt sztrájkoltak, olyan dolog miatt, aminek köze van a vasúthoz. Ezek után mindenért sztrájkolni fognak, ami nem tetszik Önöknek?

Gaskó úr, szabad-e a politikát belevinni a vasúti közlekedésbe? Szabad-e, hogy az Ön pártnézetei miatt egy egész ország szívjon? Nem veszi észre, hogy ezekben a napokban, és az elmúlt hónapokban csak is maga teszi tönkre a vasúti közlekedést és a gazdaságot? És még van pofája arról beszélni, hogy a sztrájk napi 800 millió forint kiesést okoz a MÁV-nak? Mit képzel magáról? Maga nem a vasútért és a vasúti dolgozókért van? Ön szerint mit kapott ma az a jegykezelő, és állomásfőnök, akikkel kapcsolatba kerültek az utasok? Megmondom én Önnek, leköcsögözték Őket, pont őket, akik ma felvették a munkát, és elvégezték a feladatukat. Ez mind maga miatt van.

Bízok benne, hogy ezek az emberek észreveszik azt, hogy maga undorítóan belevette a politikát ebbe a sztrájkba, és remélem az emberek pártállástól függetlenül is elítélik az Ön tevékenységét.

A rendesen a munkájukat végző vasutasok, és az Önöket elítélő utasok nevében, Békés karácsonyt kívánok Önnek, és azt, hogy *****  be!

Üdvözlettel: ply

A bejegyzés trackback címe:

https://mavsztrajk.blog.hu/api/trackback/id/tr16267469

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: www.alummax.com.br 2018.08.13. 01:49:50

Miért nincs barátnőd?-Hogyan szerezz barátnőt? - Hogyan szerezz barátnőt könnyedén?

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fromdtod 2007.12.17. 21:06:11

Olyan jó, amikor nem kell leírnom, amit gondolok, mert más leírja :)!!!!

gery · http://gery.blog.hu 2007.12.18. 00:35:34

olyan jó, hogy egy leírtam (gery.blog.hu/2007/12/17/tisztelt_gasko_istvan), és most veszem észre, hogy ő is leírta :D de legalább látszik, hogy nem vagyunk egyedül

Breitkopf 2007.12.18. 10:43:46

Hülye vagy Te, barátom.
Egyetértek veled, hogy feleős vasutas az, aki most inkább felvette a munkát (ilyen előzmények után).
De hogy a TB-hez semmi köze a vasútnak - már teljesen automatizálták, vagy ők mentesülnek, náluk marad az állami biztosító? idiótaság. Ha EMIATT, akkor van joguk tiltakozni. Csask itten már másról volt szó sajnos.
Pedig ne felejtsük el, mi lehtett volna, ugye :o)))
süti beállítások módosítása