Úgy érzem ideje lenne, ha végre a kedves vasutas kollégák vennék a fáradtságot és tájékoztatnák a vonaton ülő utazókat, hogy mi a bánatért nem megy a vonat. De nem, nem merik. Sztrájkolni, azt persze igen... (Bocsi, de nem értek egyet a sztrájkkal)

Szia!
Tegnap mindenki nagy örömére leesett az első hó. Pont Pestre kellett utaznom Tatáról, így már előre féltem kicsit, hogy esetleg lesz még ebből valami probléma. A vonat négy óra után pár perccel érkezett volna Pestre, hatra ígérkeztem el vendégségbe.
Megörültem, amikor Tatán időben bemondták, hogy jön a kiszemelt vonatom. Kicsit megnyugodtam, hogy talán most szerencsém lesz. A vonatnak legalább a fele első osztály volt, persze ott egyetlen ember nem utazott, másodosztályon már csak állóhely jutott szűkösen. Nem baj, gondoltam, legalább fent vagyok, egy órát kibírok a kissé átázott magassarkúmban ácsorogva.

Időben suhantunk el Tatabánya és Bicske mellett is. Ám Pest előtt kevéssel megtorpantunk. Nem értettem, miért, hiszen szembe nem jött vonat, amit el kellett volna engednünk, más lehetőséget pedig nem tudok. Mégis fél órát álltunk. Ez egy gyakorlott mávozónak meg se kottyan, én is csak kicsit zsörtölődtem. Boldog voltam, mikor újra megindultunk.
Kelenföldön jött a szokásos megálló, sokan leszálltak, néhányan fel, de legnagyobb meglepetésemre egyszerűen nem indultunk el. Nem mondtak be semmit, se késést, se műszaki hibát, egyszerűen otthagytak minket. Fél óra után kezdtek leszállni az emberek. Én vártam. Háromnegyed óra múlva érdeklődni kezdtem a mellettem levőktől, hogy vajon hogyan lehet innen a keletiig jutni. Még vártam úgy negyed órát, hátha jön valaki, és elmondja, hogy mi történt, vagy csak továbbmegyünk, de mikor nem történt semmi, én is leszálltam, és busszal mentem haza az albérletbe.
Nem tudom, mi történt a vonattal és a rajta levőkkel, talán még most is ott állnak és várják a csodát.
Gondolkoztam azon is, hogy a jegyet megpróbálom visszaváltani, de tudom, hogy esély sincs rá, úgyhogy inkább hagyom a fenébe. Javaslom mindenkinek, hogy rossz időben utazzanak inkább busszal.

A bejegyzés trackback címe:

https://mavsztrajk.blog.hu/api/trackback/id/tr34227881

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Adani 2007.11.14. 16:53:01

A busz se jobb ,késni a busz is tud, szokott is, ráadásul sokszor kevesebb a hely, buszon pedig még annyi hjelyed sincs mint vonaton.

chipetke · http://mavsztrajk-e.wamma.hu/ 2007.11.14. 17:15:26

Adani 2007.11.14. 16:53:01

ez nem kifogás az utastájékoztatás tökéletes hiányára.

Adani 2007.11.14. 19:02:05

Hát igen, a buszon ugye ott a sofőr, aki kéznél van és le lehet támadni, és ő nem hivatkozhat arra, h nem tud semmit mint a vonaton a kaller. De ha késik a busz, akkor sem kapsz több tájékoztatást, pl. a pályaudvaron a forgalmi irodában vagy akárhol.

PRH (törölt) 2007.11.14. 23:16:44

Az állomáson ha van hangos utastájékoztató rendszer kötelesek bemondani a hosszabb tartózkodás okát. Ha nincs 10 perc után a Jv.-nek meg kell kérdeznie a forgalmistát a várakozás okáról és tájékoztatni az utasokat...Ez lenne a követendő eljárás.
süti beállítások módosítása