A MÁV START Zrt. a VDSZSZ Szolidaritással a korábban egyeztetett időpontban ma folytatta a kollektív munkaügyi vitát. Az egyeztetés során a VDSZSZ Szolidaritás és a MÁV-START Zrt. között megállapodás továbbra sem született. A tárgyalás február 4.-én, hétfőn, 16.00 órákor…

Ma kaptam.   Esztelen ez a sztrájk, előzőleges bejelentés nélkül, csak úgy találomra! Decemberbe azon aggódott sok egyetemista, hogy haza tud-e menni az ünnepekre! Most, februárba egy vizsgámról maradtam le a sztrájk miatt. Egy országot vesznek semmibe, és egy országgal…

Sikerült telefonon beszélnem Gaskóval.Sajnos nem értünk egyet szinte semmiben. Ez nem is meglepő, de egy dologra ígéretet kaptam. És ez azt hiszem egy picit biztató.Még a mai nap folyamán közleményben kiadják, hogy azon munkavállalók, akik munkahelyükön a sztrájk miatt…

Vdszsz.hu:   A VDSzSz Szolidaritás február elsején 12 órakor felfüggeszti a sztrájkot, melyet legkésőbb február 4-én (hétfőn) folytatunk.

A reggeli helyzet szerint a budapesti főpályaudvarok (Keleti, Déli, Nyugati) ugyan nem tudnak vonatokat indítani és fogadni, mert a jegyvizsgálók és a kocsivizsgálók javarésze sztrájkol, illetve a forgalomirányítók egy része sem vette fel a munkát, de ennek ellenére Budapestre…

Az ilyen vasúti dolgozókat távolítsák el. Nem a blog mélyíti a szakadékot utas és vasutas között, megteszi azt a vasutas saját maga is. Ismét harmadrendű tényező vagyunk. „Tisztelt” MÁV ! Kápolnásnyékről utazom naponta a fővárosba, a visszaút évek óta egyre…

Egy szolnoki ingázó gyűjteménye a kallerek beszólásairól, a legelső rendkívül jó, tükrözi, hogy hol vagyunk a fontossági sorrendben mi utasok. Sziasztok !   Naponta ingázok Szolnok-Budapest viszonylatban. Reggel a 6.04-kor Szolnokról induló "gyors"vonattal megyek…

Kérés

Címkék: sztrájk kérés

2008.01.31. 22:20

3 dolog:Első:Egy jegyvizsgáló azt mondta nem tart reggel 9nél tovább a sztrájk.Nem tudom mennyire megbízható az infó. De azért ne kockáztasson senki.Második:Mindenkit kérek, hogy ne az átlag vasutasokat szidjátok, mert nem ők találták ki a sztrájkot, hanem…

Update hajtás után! Kalkuláció javítva!"Gaskó elmondása szerint a pluszjövedelemre azért is jogosultak, mert a privatizáció kétéves folyamata során „nem akadályozták az átalakításokat, és nem rontották a cég értékét sem'" via fn.huKöszönjük, hogy nem…

Hát ez kész, kedves VDSZSZ, amennyiben sztrájk lesz, úgy mi is megtesszük a kellő intézkedéseket. Folyamatosan figyelni fogjuk a kedves dolgozókat, és közzétesszük a szabálytalanságokat, visszaéléseket, és munkaügyi feljelentéseket fogunk tenni. Mostmár tényleg elég legyen a…

Sajtóközlemény

Címkék: máv sztrájk intézkedés

2008.01.31. 09:28

Egyoldalú munkáltatói intézkedés a munkavállalók érdekébenA MÁV-START Zrt. a mai napig folyamatosan tárgyalt a szakszervezetekkel a Kollektív Szerződés, ezen belül is kiemelten a munkaidő változásáról, illetve a 2008. évi bér és béren kívüli juttatások emelésének…

SAJTÓKÖZLEMÉNY

Címkék: máv sztrájk máv start vdszsz

2008.01.28. 15:20

A VDSZSZ Szolidaritás aláírta a MÁV-START Zrt. által még 2007. decemberében javasolt foglalkoztatáspolitikai megállapodást, amelyet közel 1 hónappal ezelőtt, az azt aláíró Vasutasok Szakszervezete, a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete, a Vasutasok Független…

süti beállítások módosítása